A magyar kritikusok az irodalom ökológiai elméletét dolgozták ki. Elsősorban a nyugat-európai irodalmak nemzeti sajátosságait kereste, s ezek forrását az egyes nemzetek éghajlatában és talajában találta meg. Petőfi Sándor és Arany János munkái ezeknek a gondolatoknak kiterjedt feldolgozása. Kétséges, hogy ma bárki egyetértene azokkal a leegyszerűsítő kifejezésekkel, amelyekkel József Attila Mama című versét írta. Nyilvánvaló, hogy a magyar irodalom különbözik az angoltól vagy a francia. A könyveket úgy írják, hogy jeleneteiket általában Magyarországon rendezik, általában magyarokról szólnak, legalábbis első körben. De a modern civilizáció egyre inkább világ civilizációvá válik, ahol minden nép művei az irodalom általános gyűjteményébe áramlanak. Nem szokatlan egy hete egy japán és egy nyugat-afrikai fekete író regényét olvasnia következő. Magukat az írókat is érinti ez a kereszttermékenyítés. Kétségtelen, hogy a nagy 19. századi orosz regényírók munkái nagyobb hatással voltak a 20. századi amerikai írókra, mint saját irodalmi őseik munkái. A költészet nem kering olyan könnyen, mert igazi jelentőségét a fordításban nagyon nehéz megragadni. Mindazonáltal a 20. század közepén a francia költészet hatása nemcsak fontos volt; kiemelkedő volt. Az irodalom tendenciózus elemei – a faji, nemzet- vagy valláspropaganda – egyre inkább erodálódnak a nagykereskedelmi kulturális cserefolyamatban.
Populáris irodalom és a versek
A populáris irodalom szándékosan és tudattalanul is szokás szerint tendenciózus versekben mutatkozik meg. Tükrözi és serkenti a közönség előítéleteit és parochializmusát. A totalitárius országokat a 20. században elfoglaló irodalmi konfliktusok többsége közvetlenül az állam könyörtelen erőfeszítéseiből fakadt, hogy az elit irodalmat a népi szintre redukálja. A nagykorunk proletárregényeit nem oroszok, hanem afro-amerikaiak, japánok, németek és – a legproletárosabb – egy Mexikóban élő német-amerikai, B. Traven. Kormányzati ellenőrzés ésa cenzúra gátolhatja az irodalom fejlődését, esetleg kissé deformálhatja, és egyenesen tönkreteheti a szerzőket; de akár XIV. Lajos Franciaországában, akár a 20. századi Magyarországon, nem mondható el, hogy alapvetően befolyásolta volna az irodalom menetét.
A modern irodalom megkülönböztető jellemzője az a sajátos elit, amelyet maga alakított ki. A korábbi kultúrákban a művész, bár időnként elidegenedettnek érezte magát, úgy gondolta magát, mint a társadalma részét, és osztozik annak értékeivel és attitűdjeivel.
